Hiába szervez évről-évre hulladékgyűjtési akciót a Majoroki Kör, még így sokszor azzal kell szembesülniük: szemetes a Wittmann-park. A városrészi civil szervezet szerint a zöldterület életében fontos előrelépés a közvilágítás korszerűsítése.

 

Majoroki Kör elnökét,  Varga Tamást és Németh Béla alelnököt kérdeztük a városrészt foglalkoztató gondokról, fejlesztésekről és kértük a 2017-es évük összefoglalására.
– Majorok alapvetően kertvárosi arculatú, ahol örömünkre az utóbbi időben a szabadidősportok lehetőségei tömörülnek. Ahogy a sportcsarnoknak, úgy minden új dolognak örülünk, mert ez fejlesztéseket jelent. Még akkor is, ha ezek sokszor kompromisszumokkal járnak. Varga Tamás úgy véli, a Wittmann park növényzete is elöregedett. A Városüzemeltető és Fenntartó Kft. évről évre gondozza a területet. A nyári viharban azonban sok fa sérült. Az egyesülethez olyan jelzések is érkeztek, hogy közben hallani a fűrész hangját vasárnaponként, ahogy a fát lopják…
– A parkon belül sok gondot jelentett közvilágítás és az úthálózat állapota. Örülünk, hogy új, LED lámpatesteket helyeztek ki, és ezáltal javult a zöldterület közbiztonsága. Most már kulturált körülmények között lehet itt sétálni – fejtette ki az alelnök.
Azonban még mindig sok feladatot adnak azok, akik ide hordják a szemetet, zöldhulladékot. A Majoroki Kör a Majoroki Nyugdíjas Klubbal karöltve idén is csatlakozott a Te Szedd akcióhoz és takarítottak a parkban. A fák telepítését idén is folytatták.
Idén sem maradhatott el a városrész legnagyobb rendezvénye, a Majoroki Fesztivál, melyet helyi és vendég előadók tettek látványossá és színessé. A szervezők gondoltak a családokra is: a gyerekeket játszóház, sakkverseny, kézműves foglalkoztató és ügyességi játékok várták. A felnőttek pedig főzőversenyen mérhették össze gasztronómiai tudásukat: idén közel tíz csapat közül került ki a győztes. A hagyományos ízek és az ínyencségek kínálatáról minden idelátogató meggyőződhet. Ezúttal az est sztárvendége Szűcs Judit volt, aki visszarepítette a lelkes közönséget a diszkók fénykorába.
Varga Tamás közlése szerint a fesztivál bevételét minden évben jótékonysági célra fordítják. Legutóbb az Ujhelyi-iskolának új kosárlabdapalánkokat adományozott a Majoroki Kör.
Nemrég Szent Ferenc emlékére búcsúi szentmisére várták az érdeklődőket a kápolnánál a helyi nyugdíjasklubbal karöltve. December 22-én délután 5 órától az egyesület közös karácsonyozásra invitálta a majorokiakat és az innen elszármazottakat. A Majoroki Kört programjai megvalósításában támogatja a mosonmagyaróvári önkormányzat és a városrészi képviselők is.