TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00461

Kedvezményezett neve: „MAJOROKI KÖR” Egyesület
Projekt címe: Közösségépítés Majorokban
A szerződött támogatás összege: 7.000.000Ft
A támogatás mértéke %-ban: 100%
A projekt tartalmának bemutatása:

A projekt célja, hogy a 2019-es és 2020-as évben a már hagyományokra épülő Majoroki fesztivál megvalósuljon. Az egynapos fesztivál során az említett célcsoportok aktív szerepet kapnak, hiszen néptánccsoportok, dalkörök, iskolai és óvodai csoportok bemutatója, népzenei programok, a Mofém Fúvószenekar koncertje és a Majoroki Nyugdíjasok fellépése színesíti a rendezvényt. A helyi (városrészi) identitás erősítése elsődleges szempont az évről-évre megvalósuló rendezvény során, amely minden évben a közösség aktív tervezésbe és megvalósításba való bevonásával valósul meg.

Projektünk során megvalósításra kerülő tevékenység megába foglalja a városrészi tradíciókat, történeteket megelevenítő akciókat, utcai kiállításokat, régi szakmák bemutatását, hagyományteremtő kezdeményezések megvalósítását.

Ötletek és nézőpontok megismerése érdekében az egyesület a rendezvény előkészítése során programmegbeszéléseket, ötletbörzéket és városrészi kerekasztal beszélgetések tart. A közös tervezés során felmerülő innovatív igényeket a megvalósítás során a szervezők minden esetben szem előtt tartják. A projekt alapvetően a tradíciókra épít, de az egyesület igyekszik minden évben új szolgáltatásokkal, programokkal színesíteni és bővíteni a programkínálatát.

Projektünk során megvalósításra kerülő tevékenység megába foglalja a városrészi tradíciókat, történeteket megelevenítő akciókat, utcai kiállításokat, régi szakmák bemutatását, hagyományteremtő kezdeményezések megvalósítását.

A projekt befejezési dátuma: 2020.11.30.
Projekt azonosító száma: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00461